kedd, augusztus 9

Koncert beszámoló

Már nagyon régóta vártam ezt a dátumot! Számomra elsődlegesen azért volt fontos, mert így találkozhattam Fivéreimmel és Nővéreimmel Franciaországból, Németországból, UK-ből, Lengyelországból, Oroszországból, Olaszországból, Csehországból, és még sorolhatnám. Másodsoron azért tartottam nagyon fontosnak, mert meghívtak, hogy a Frakass-el közösen játsszak a színpadon. (Előtte minden héten gyakoroltam, reggel, délben és este, amíg meg nem őrültem!) És végül, de nem utolsó sorban azért, mert végre élőben láthattam a színpadon a kedvenc RAC bandámat: a BFG-t!
A koncert a francia-német határon került megrendezésre a Hammerskins Nation által. Megközelítőleg 3.000 (igen, háromezer!) ember vett részt rajta és az másnapi újságok nem tudtak mit írni, csak annyit, hogy nem történt semmi rossz, a város lakóit nem zavarta semmi és a helyszín is teljesen ki lett takarítva!
Térjünk át a zenére. Az első fellépő a Jungsturm volt. Korábban már láttam őket egyszer, de akkor basszusgitáros nélkül, aminek köszönhetően elég erőtlen volt a zenéjük. Most teljesen másképp hangzott! Felállásuk teljes volt és a remek hangtechnikának köszönhetően minden gondolatukat maradéktalanul tudták kifejteni. Fellépésük hibátlan volt, ami utolsó albumuk, a "Bis Der Schatten Ist Verbannt" hangulatát idézte!
Őket a Frakass követte a színpadon. A német közönség nagyrésze nem igazán ismerte a Frakass zenéjét eddig a napig. Legtöbb számuk a kiváló "Bouclier Contre Boucliers, Lances Contres Lances" című EP-jükről hangzott el. Utolsó számuk az általam különösképpen várt, 'Ultime Délivrance' volt, melyben nekem is közre kellett működnöm. Ez nagy élmény számomra, leszámítva egy csatlakozási hibát a gitárommal, melyet Michel gyorsan megoldott. Kicsit félve kezdtem bele, de mikor megláttam a baktársaimat az első sorban, rátaláltam a jó ritmusra és beléptem a zenébe. Nagyon jó volt Michel-el és Alex-el és a többiekkel együttműködni!
A következő előadó, az angol veterán Brutal Attack volt, ami minden koncertjén hatalmas energiát sugároz. Ken jóval több, mint frontember, betölti a színpadot, ugrál, és olyan erővel énekel, ahogy csak tud!
Azok, akik még nem látták ezt a bandát, felejthetetlen élményben volt részük, mivel a Brutal Attack ismét bizonyított. A banda már több mint 30éves, de semmit sem változtak! Sőt sokkal kifinomultabbak lettek! Eddig ez volt a legjobb fellépésük szerintem, a legjobb számaikkal: 'Rock Against Communism', 'Under the hammer', 'Take a better look', 'Always near' (ISD emlékszám), és egy SREWDRIVER feldolgozása, a 'Free my land'. Ezen az estén a banda lelki társakra talált a közönséggel, mert a legtöbb német visszhangként erősítette Ken énekét.
Erre az időre sivatagi meleg lett a csarnokban. Ekkor lépet a színpadra a Division Germania, ami számos kérdést vetett fel. Az énekes-gitáros Andy számos albumot csinált már, különböző hangszerekkel, de kik lehetnek a zenészei? Naprakészek-e egyáltalán az új albumukból? A válasz egyszerű: Andy volt a vokalista és a Jungsturm szolgáltatta a zenét. De mit is lehet mondani a zenéről? Lehetőségünk volt arra, hogy egy apró bakit leszámítva (a vezérgitár hangzása halk volt, így a zenész vért izzadt a jó hangzásért), egy nagyszerű teuton show-t lássunk. Remekül idézték zenéjük hangulatát és cd-ik minőségét. Az összes klasszikust eljátszották: 'MANIFEST', 'KONIGES EUROPA', 'JUNGEND IN BEWEGUNG', 'NAZI HORROR SHOW' és egy Landser nóta, “Rebulic Der Strolche'! Természetesen a nézőtér ekkor telis tele volt németekkel, akik egy emberként énekeltek és pogóztak (lényegében az egész termet birtokba vették). A tömeg megőrült, ezért sok percen át a Rajna másik partján éreztük magunkat! A németek megmutatták, mit is jelent, ha erősen támogatnak egy bandát!
Ezt követően volt egy kis idő, meg lehetett inni egy sört és levegőzni is lehetett egy kis belső udvaron. Majd jött a Bound For Glory. Csak nehezen lehetett eljutni az első sorokba a rengeteg érdeklődő miatt. Rövid beállás után a ’Hate Train Rolling’-al nyitottak. A hangzás nagyszerű volt és a banda teli volt energiával. És ez csak a kezdete volt a haragos show-nak! Később a ’Plunder and Pillage’ alatt sem volt megállás. Hosszú hajú metálosok együtt énekeltek a skinheadekkel, ez az NS egység! Tök mindegy hogy nézel ki! Ezután a hadi gépezet mindent elsöpört: 'Valhalla’s Calling', 'Onward to Victory', 'Damned', 'Welcome', 'Worst Nightmare’. Ed csinált egy hiba nélküli szólót, hogy ezzel tisztelje meg a jelen lévő gitárosokat. Ezután jött a többi szám: 'Stuka Pilot', 'Freddies Dead', 'Behold the Iron Cross'... Ekkor érdekes dolog történt: a nagy teljesítmény miatt rövidzárlat keletkezett és az összes erősítő egyszerre leállt. Hihetetlen volt, mintha egy különös erő tette volna! Bár így az utolsó szám félbe szakadt, mindenki elfogadta a helyzetet és örült, hogy láthatta kedvenc bandáját!
A koncert után
*Vegyétek figyelembe, hogy sem fotó sem videó nem készíthető a koncertteremben!
Exkluzív beszámoló az NS Revolt blognak Régis Kampfbund-tól.