csütörtök, január 27

Demonstráció Moszkvában Lars Agerbak-ért

Orosz nemzeti szocialista szervezet (Szláv Unió) nyílt levélben követeli, hogy a dán hatóságok azonnal engedjék szabadon Lars Agerbak-ot, a Dán Nemzeti Front vezetőjét.
 Dán Nemzeti Front és a Szláv Unió 2005-ben

 Dánia sérti a jobboldali nacionalista erők szólás és gyülekezési jogát. Ezért nyílt levélben próbálnak nyomást gyakorolni a dán hatóságra, hogy hagyják abba a politikai zaklatásokat a Dán Nemzeti Front ellen. 

Internetkampányt indítottak a német aktivisták az ügy érdekében.

Tervek vannak tüntetések és petíciók átadására Dánia, Oroszország és Németországban. 
 Január 27.-i moszkvai demonstráció plakátja

Lars Agerbak Wittmann remek kapcsolatot épített ki Orosz és Németországban. Ő 2009től már a koordinálási kapcsolatokért volt felelős a dán és orosz kapcsolatban. A DNF vezetői több ízben jártak Oroszországban és részt vettek politikai találkozókon és demonstrációkon. Közös képzéseket szerveztek harcművészeti és fegyveres kiképzésekben. 
 DNF Oroszországban

Wittman-t 2010 január 10én tartóztatták le lakásán. Rendőrség lefoglalt terepruhákat és fegyvernek látszó tárgyakat, és ami a legfontosabb (ugye ismerős) különböző folyadékokat, amik bombák előállításához használhatóak.  :)
Zárt ajtós tárgyaláson Lars Agerbak Wittman-t, a büntetőkönyv 192 paragrafusában bűnösnek találták fegyver és robbanóanyag birtoklásáért. Ez 6 évet jelenthet.