szerda, augusztus 18

Németországban hazafiak bejelentett megemlékezésére támadtak a szélsőbalos anarchisták!

Több rendőr is megsebesült, 17 embert pedig őrizetbe vettek vasárnap Németországban a hatóságok, miután tüntetők zavarták meg a hazafiak menetét.
Az incidens a Hannover közelében található Bad Nenndorfban történt. A német hazafiak bejelentett menetén a helyi híradások szerint csaknem ezren vettek részt. Az ellenük tüntető szélsőbaloldalos demonstrálók pedig ezren lehettek, akik többször is megpróbáltak áttörni a hazafiak menete köré vont rendőrkordonon.
Az eseményt állítólag azért szervezik ebben a német városban, mert Bad Nenndorf a második világháborút követően, 1945-től 1947-ig a brit haderő ellenőrzése alatt állt, amely vitatott kihallgatási központot működtetett a településen. A Guardian napilap egyébként 2006-ban közzétette egy brit rendőr vizsgálatának eredményét, amely szerint Bad Nenndorfban a brit hadsereg tagjai kínozták a német foglyokat.
(FH nyomán)