„Aki nem tudja, hogy melyik kikötőbe tart, annak nem kedvez semmilyen szél”
Két évtizede, mikor csak a skinhead fiatalok kabátujján látott az ember Nagy-Magyarországot, kettős keresztet ábrázoló felvarrót, csak remélhette, hogy egyszer a világ nagyot változik. Ma hasonló jelképekkel egy parlamentbe készülő párt kampányol.
A 90-es években valószínűleg egyik kopasz hazafi sem vonakodott volna egy „Jobbik-szerű” pártra szavazni. Természetesen magával a rendszerrel is leginkább ellenérzései vannak az embernek. Eddig sem engem képviselt, eddig sem támogattam, antidemokratikus értékrendembe ütközik minden ilyen. Demokrácia. Alapvetően egy undorító dolog, hogy aki 18 év feletti, Magyar Állampolgár és törvényileg cselekvőképes, és közügyektől nem eltiltott, annak voksa is számít. A professzor úr és az útszéli „élményterapeuta” nő is egyenlő értékű szavazattal bír. Ez a mennyiség uralma a minőség felett. Ez a köztársaság. Hogyan is tudunk ezen változtatni? Elbújhatunk kedvenc történelmi személyiségeink könyvei mögé, és napi pár órára megpróbáljuk a szobánkon kívüli világot nem létezőnek tekinteni. Eredménye nem sok van, maximum a múló jókedv, ami a másnap reggeli munkába menetkor elszáll mint a győzelmi zászló. Gondolkodhatunk azon, hogy erőszakos választ adunk a kérdésre, hogy majd átvesszük a hatalmat, hogy olyan szép lesz, mint 44’ októberében….. Felkelünk reggel és a Pasaréti úton már vesszük is fel a nyilaskeresztes karszalag mellé a karabélyt is 60 lőszerrel, mint anno. Ez is kellemes álláspont, de ennek a megvalósulási esélye csekély. Elmehetünk szavazni is. Ez a lehetőség akkor ér valamit, ha van is olyan párt, aminek célkitűzéseivel egyet tudunk érteni. Eddig nem sok ilyen volt. Most van egy párt, ami a legégetőbb problémákra ad választ olyan hangnemben, ami számunkra szimpatikus, a programjában felfedezhetőek a „nemzeti-szocialista” típusjegyek. Propagandája hatásos, közvetlen. A lakossági fórumain, tömegrendezvényeivel a nép tömegeit tudja megszólítani, az olvasni hajlandó értelmiségiek meg a programot böngészve találnak választ kérdéseikre. Fontos kiemelni, hogy rendszer saját fegyverét használja fel a maga a rendszer ellen, a demokrácia mindenhatóságát. Nem véletlen a jelmondat sem, a „Nép nevében”!
Alapvetően látszik, hogy az eddigi parlamenti pártoknak nem érdeke a problémákat megoldani, csupán a tüneti kezelést választják. A tüneti kezelés olcsó, és a „beteg” visszajár, költ a gyógyszerre, orvosra, függ a rendszertől. Eközben meg népünk jóságos doktorai degeszre tömik a zsebüket. Ha elégedetlenkedik a „beteg”, akkor majd vörös pirula helyett a narancssárgát veszi be, valahol mindegy, mert a „patika” az övék. Csak akkor van a baj, ha a nép gyógyulni akar, de az Ő gyógyszereik és gyógyszertáruk nélkül. Ennek az országnak nincsen más esélye, csak ha radikális változással borítja ezt a játékot, amit eddig űztek vele. A problémák kiváltó okát kell megszüntetni. Ennek igénye és ígérete olvasható a Jobbik programjában. Ez az egyetlen reális esély, hogy lépésről lépésre, de eltűnjön az a mocsok, ami a politikának nevezett hazaárulást jellemzi. Annak máris örülhetünk, hogy sikerült az eddig mérhetetlen károkat okozó egyik zsidó pártot (SZDSZ) kiszorítani a parlament keretei közül. Remélhetőleg ez még csak a kezdet. Minden egyes parlamenti hely, melyet nem a nemzetárulók töltenek fel a pribékjeikkel, az eredmény. Minden egyes falu, melynek lakosait sikerül megmenteni a cigányság bűnöző életmódjától, az eredmény és még sorolhatnánk. Égető kérdések, amire most végre szavazhatunk. Akarjuk-e vagy sem? A kérdés egyszerű. Az 1930-as évek Németországában is hasonlóan egyszerű kérdések közül kellett választania a szavazópolgárnak. Ma 2010-et írunk. Idealizmus ide vagy oda, az idő kerekét vissza nem forgathatjuk, de nekünk is van egy lehetőségünk.
Népszokás, hogy mindig a kifogásokat sorolja a magyar és nem a megoldásnak lát hozzá egy probléma kapcsán. A jövő eldönti, hogy helyes volt-e bizalmat szavazni a Jobbiknak, vagy megint úgy jártunk, mint a Csurkával a 1998-2002 között. Most legalább egy halvány remény mutatkozik, hogy ne így legyen. A lehetőség máris több mint a semmi, most, amikor már nincs hova hátrálni.
Flagelláns
.png)
